A 2017/2018. tanévben már negyedik alkalommal történik meg a tanulók fittségi mérése a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi teszt (NETFIT®) segítségével. Országszerte több, mint 700.000 tanuló bevonásával a rendszer képet ad a fiatalok fittségi állapotáról, hogy elérik-e az egészséghez szükséges minimum értékeket, vagy sem. Túl azon, hogy az intézmények a saját tanulóikra vonatkozó összesített adatok áttekintésével képet kaphatnak tanulóik állapotáról, a szülők felé is nyitott a rendszer. Egyszeri regisztrációt követően a szülők is nyomon követhetik a gyermekeik állapotát rögzítő adatokat.

Iskolánk a 2016/2017 évtől vesz részt a NETFIT mérésben. A szakgimnázium tanulóira vonatkozó összesített adatok nyilvánosak. Az intézményi szintű publikus adatokat a https://www.netfit.eu/index.php oldalon érhetik el az érdeklődők.

A NETFIT 4 fittségi profilban 9 mérés segítségével jellemzi a tanulók állóképességét, erejét, hajlékonyságát és testösszetételét. A mérések eredményei teszttől függően két illetve három zónába kerülhetnek. Egészségzónába, fejlesztési zónába, fokozott fejlesztési zónába. A NETFIT szoftveres alkalmazása olyan személyre szabott értékelési lehetőséget kínál minden tanuló számára, amely vizuálisan is szemlélteti a fittségi állapotot, valamint konkrét ajánlásokat fogalmaz meg a fejlesztés érdekében. Fontos tudni, hogy a mérés sem a tanulóknak, sem pedig az intézményeknek nem verseny, csupán a folyamatos, egészséges fittség kialakításához segít hozzá intézményt és a tanulók családjait egyaránt.

A tanulók mérési azonosítója alapján a szülőknek is lehet regisztrálni az oldalra, majd a gyermeküket magukhoz rendelve folyamatos tájékoztatást kaphatnak a fittségi teszt rájuk vonatkozó eredményeiről. Kérjük a kedves szülőket, hogy regisztráljanak a felületen, kövessük nyomon együtt gyermekeink egészségi állapotát, fittségét, hiszen közös felelősségünk a jövő nemzedékének egészsége! A tanórai mindennapos testnevelés mellett a családok és a szülők felelőssége, hogy a tanulók a szabadidejükben is sokat mozogjanak, sportoljanak és egészségesen táplálkozzanak.

Debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskoláért Alapítvány
Adószám az 1%-os felajánláshoz: 18547876-1-09
Bankszámlaszám: 11993001-02307482-10000001
"Zenei Nevelésért" Alapítvány
Adószám az 1%-os felajánláshoz: 19126456-1-09
Bankszámlaszám: 10103434-16655928-00000004

Kérjük, adója 1 %-ával segítse a tehetségek gondozását és a minőségi zenész utánpótlás képzését! Köszönjük a felajánlását!

Kulturális hírek

Webstatisztika

Látogatók
1
Cikkek
252
Cikkmegtekintések találatai
442504

Közétkeztetési tájékoztató